Berlin változik: a többi európai fővároshoz képest megfizethető német településről Londontól New York-ig úgy vélekednek mint “a város, ahol lenni kell”. Mindenki itt szeretne élni, sokan pedig itt akarnak ingatlanbefektetést, hogy pénzüket a bankvilág válsága idején biztonságba helyezzék. Ez komoly konfliktusokhoz vezet a berlini lakosokkal szemben. A lakbérek az egekben, kerületek alakulnak át rohamosan, tömegek kényszerülnek elhagyni a német főváros belső kerületeit. A rendező négy éven át ingatlanügynökökkel és befektetőkkel forgatott és készített interjút, miközben kamerája az elszabaduló helyzettel megküzdő lakosok drámáját is rögzítette. Első kézből szerzett tapasztalat a feje tetejére állt Berlinről: a nemzetközi tőke New York-ba és Londonba történő megérkezését követően most Berlin a kiszemelt zsákmány, ami azzal fenyeget, hogy a város egyszerű árucikké válik.


A RENDEZŐRŐL
Andreas Wilcke angol-spanyol fordító szakon szerzett diplomát, később pedig fotográfiát végzett a Berlin Ostkreuz Fotóiskolában.